Natúr táblák
A natúr tábláink között szerepelnek kör, ovális, négyzet, téglalap és különböző díszítéssel rendelkező táblák is. Illetve speciális formákat megtestesítőek, mint pl. Magyarország tábla, papírtekercs formájú, illetve szabdalt tábla. Ezek azok a táblák, amin bármilyen elképzelés megvalósítható akár festéssel, dekupázs technika alkalmazásával, transzferálással, pirográf használatával, ragasztással. Az apróbb méretű formáink, felirataink is segítik a táblák dekorálását. Lyukkal elátott változatok ajtó- ablak- és falidíszek alapjaiként szolgálnak. Lyuk nélküli változatokból akár tányéralátét is készülhet.
Az egyik legnépszerűbb termékünk ebben a kategóriában a családi ünnepes táblák. A rokonok, barátok születésnapjait, névnapjait így soha nem felejti el, aki kap egy ilyet.
A másik ilyen népszerű termékünk a családi téglalapok. Attól függően, hogy hány fős a család három, négy, öt lyukkal rendelkeznek. Lehetőséget adva a családtagok nevének kis fityegőre való felírására. Előszobai dekorációnak kiváló vendégköszöntő tábla. Amely teljesen egyedivé tehető a vezetéknév feltüntetésével.
Mind a(z) 150 találat megjelenítve
-
Fityegő a családi táblához MÉRET: 2,5×4 cm
39 Ft Kosárba teszem -
Korong MÉRET: 8 cm
98 Ft Kosárba teszem -
Téglalap hűtőmágnes alap MÉRET: 6×8 cm
139 Ft Kosárba teszem -
Ovális hűtőmágnes alap MÉRET: 6×8 cm
135 Ft Kosárba teszem -
Korong MÉRET: 6 cm
73 Ft Kosárba teszem -
Téglalap fa hűtőmágnes alap MÉRET: 5×7 cm
119 Ft Kosárba teszem -
Korong lyukkal MÉRET: 4,5 cm
81 Ft Kosárba teszem -
Hullámos tábla 2 lyuk nélkül MÉRET: 6,5×8,5 cm
115 Ft Kosárba teszem -
Könyvjelző lyuk nélkül MÉRET: 5,5×15 cm
155 Ft Kosárba teszem -
Poháralátét lapok MÉRET: 9,5×9,5cm
251 Ft Kosárba teszem -
Korong MÉRET: 10 cm
136 Ft Kosárba teszem -
Cirádás könyvjelző MÉRET: 5,5×22,5 cm
169 Ft Kosárba teszem -
Lekerekített sarkú téglalap MÉRET: 5×7 cm
108 Ft Kosárba teszem -
Korong MÉRET: 3,5 cm
35 Ft Kosárba teszem -
Ellipszis tábla lyuk nélkül MÉRET: 4,8×2,5cm
45 Ft Kosárba teszem -
Korong MÉRET: 3 cm
29 Ft Kosárba teszem -
Korong lyukkal MÉRET: 3 cm
31 Ft Kosárba teszem -
Korong lyukkal MÉRET: 9cm
141 Ft Kosárba teszem -
Horgolható kör alap MÉRET: 15cm
549 Ft Kosárba teszem -
Korong lyukkal MÉRET: 8 cm
123 Ft Kosárba teszem -
Ovál lyukkal MÉRET: 4,5 cm
101 Ft Kosárba teszem -
Horgolható kör alap MÉRET: 10cm
314 Ft Kosárba teszem -
Lekerekített sarkú téglalap fityegő MÉRET: 2,5x4cm
40 Ft Kosárba teszem -
Ellipszis tábla lyuk nélkül MÉRET: 10x4cm
126 Ft Kosárba teszem -
Könyvjelző lyukkal MÉRET: 5,5×15 cm
155 Ft Kosárba teszem -
Ellipszis tábla lyuk nélkül MÉRET: 7x3cm
63 Ft Kosárba teszem -
Téglalap MÉRET: A4
938 Ft Kosárba teszem -
Téglalap MÉRET: 20×16 cm
788 Ft Kosárba teszem -
Korong lyukkal MÉRET: 6 cm
89 Ft Kosárba teszem -
Képeslap címezhető MÉRET: 11x15cm
350 Ft Kosárba teszem -
Szabdalt tábla MÉRET: 5×8,5cm
135 Ft Kosárba teszem -
Masnis tojás MÉRET: 6,5×10,5 cm
180 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-négyzet MÉRET: 15cm
543 Ft Kosárba teszem -
Téglalap talpon MÉRET: 10x18cm
309 Ft Kosárba teszem -
Korong MÉRET: 22 cm
742 Ft Kosárba teszem -
Akasztóalátét MÉRET: 2cm
33 Ft Kosárba teszem -
Hullámos2 tábla lyukkal MÉRET: 10×7,5 cm
125 Ft Kosárba teszem -
Négyzet lyukkal MÉRET: 4,5×4,5 cm
73 Ft Kosárba teszem -
Ovál lyukkal MÉRET: 6,5×8,5 cm
169 Ft Kosárba teszem -
Ovális hűtőmágnes alap MÉRET: 5×7 cm
118 Ft Kosárba teszem -
Natúr öröknaptár 01 MÉRET: 36×15 cm
1 320 Ft Kosárba teszem -
Natúr fa koszorú alap MÉRET: 22cm
738 Ft Kosárba teszem -
Lekerekített sarkú téglalap MÉRET: 10×15 cm
240 Ft Kosárba teszem -
Csipett sarkú hűtőmágnes alap MÉRET: 5×7 cm
99 Ft Kosárba teszem -
Ovális fa tábla alap két lyukkal MÉRET: 18x25cm
689 Ft Kosárba teszem -
Hatszögletű hűtőmágnes alap MÉRET: 7cm
158 Ft Kosárba teszem -
Szabdalt tábla MÉRET: 23×10 cm
476 Ft Kosárba teszem -
Feliratozható mini tábla MÉRET: 3×6 cm
94 Ft Kosárba teszem -
Négyzet 2db lyukkal MÉRET: 16x16cm
468 Ft Kosárba teszem -
Könyv MÉRET: 6cm
108 Ft Kosárba teszem -
Fa öröknaptár alap 02 MÉRET: 36x15cm
1 573 Ft Kosárba teszem -
Hullámos tetejű táblácska lyukkal MÉRET: 5,5×8,5 cm
135 Ft Kosárba teszem -
Téglalap MÉRET: 11×16 cm
310 Ft Kosárba teszem -
Ellipszis tábla lyuk nélkül MÉRET: 14x8cm
189 Ft Kosárba teszem -
Masnis tojás MÉRET: 10,5×17 cm
313 Ft Kosárba teszem -
Házikós natúr fa tábla MÉRET: 25×19 cm
889 Ft Kosárba teszem -
Alul-felül cirádás hűtőmágnes alap MÉRET: 5×12 cm
225 Ft Kosárba teszem -
Üres beszúró tábla MÉRET: 5x10cm
216 Ft Kosárba teszem -
Korong lyukkal MÉRET: 10 cm
151 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-kör MÉRET: 8,5cm
269 Ft Kosárba teszem -
Ovális tábla két lyukkal MÉRET: 15×20 cm
663 Ft Kosárba teszem -
Felül mintás ovális MÉRET: 11×16,5 cm
350 Ft Kosárba teszem -
Üres beszúró szív szív kivágással tábla
189 Ft Kosárba teszem -
Horgolható téglalap alap MÉRET: 15x30cm
1 608 Ft Kosárba teszem -
Horgolható kör alap MÉRET: 25cm
1 555 Ft Kosárba teszem -
Felül mintás ovális MÉRET: 7×10 cm
154 Ft Kosárba teszem -
Téglalap MÉRET: 37,5x56cm
2 866 Ft Kosárba teszem -
Masnis ovális tábla MÉRET: 15×20 cm
566 Ft Kosárba teszem -
Hullámos tábla1 két lyukkal MÉRET: 12,5×26 cm
645 Ft Kosárba teszem -
Téglalap MÉRET: 22x18cm
755 Ft Kosárba teszem -
Pufi tábla lyukkal MÉRET: 15,5×20,5 cm
381 Ft Kosárba teszem -
Sima ajtódísz MÉRET: 24,5×18 cm
625 Ft Kosárba teszem -
Papírtekercs talpon lapraszerelten MÉRET: 17x20cm
961 Ft Kosárba teszem -
Hullámos 1-es tábla MÉRET: 6,5x19cm
286 Ft Kosárba teszem -
Magyarország tábla fából MÉRET: 12×23,5 cm
629 Ft Kosárba teszem -
Üres beszúró szív tábla
189 Ft Kosárba teszem -
Cirádás ovális keret MÉRET: 4,5x7cm
185 Ft Kosárba teszem -
Natúr fa koszorú alap MÉRET: 18cm
458 Ft Kosárba teszem -
Cirádás 3-as tábla MÉRET: 28x19cm
1 249 Ft Kosárba teszem -
Kilincsakasztó tábla MÉRET: 10×23 cm
456 Ft Kosárba teszem -
Lekerekített sarkú téglalap két lyukkal MÉRET: 10x15cm
261 Ft Kosárba teszem -
Hullámos sarkú tábla MÉRET: 19,5×15 cm
485 Ft Kosárba teszem -
Ovális tábla MÉRET: 15×20 cm
763 Ft Kosárba teszem -
FA öröknaptár 03 MÉRET: 36x15cm
1 590 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-hópihés 01 MÉRET: 8 cm
329 Ft Kosárba teszem -
Horgolható négyzet alap MÉRET: 25cm
1 555 Ft Kosárba teszem -
Lekerekített sarkú téglalap függőlegesen két lyukkal MÉRET: 10x15cm
261 Ft Kosárba teszem -
Galambos üres tábla MÉRET: 27×18 cm
1 386 Ft Kosárba teszem -
Nagy Magyarország térkép fából MÉRET: 18,5×28,5cm
1 189 Ft Kosárba teszem -
Vágódeszka forma lyukkal MÉRET: 10x20cm
458 Ft Kosárba teszem -
Téglalap MÉRET: 18×14 cm
415 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap 15x20cm
691 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-téglalap MÉRET: 20x35cm
2 104 Ft Kosárba teszem -
Csipett sarkú natúr fa alap MÉRET: 15×21 cm
689 Ft Kosárba teszem -
Papírtekercs MÉRET: 20 cm
873 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-hópihés 02 MÉRET: 8 cm
329 Ft Kosárba teszem -
Manós feliratozható ajtódísz MÉRET: 18x27cm
1 464 Ft Kosárba teszem -
Talpacskák lyukkal MÉRET: 6,5x10cm (1db talp mérete)
333 Ft Kosárba teszem -
Cirádás ovális hűtőmágnes MÉRET: 7,5x12cm
349 Ft Kosárba teszem -
Cirádás ovális hűtőmágnes belső kerettel MÉRET: 7,5x12cm
349 Ft Kosárba teszem -
Széles vágódeszka MÉRET: 24,5x17cm
818 Ft Kosárba teszem -
Horgolható kör alap MÉRET: 35cm
3 541 Ft Kosárba teszem -
Macis feliratozható ajtódísz MÉRET: 18x27cm
1 464 Ft Kosárba teszem -
Nyíl alakú tábla MÉRET: 15×49 cm
1 276 Ft Kosárba teszem -
Katicás feliratozható ajtódísz MÉRET: 18x27cm
1 464 Ft Kosárba teszem -
Körvirág ajtódísz-, koszorúalap MÉRET: 18cm
476 Ft Kosárba teszem -
Öröknaptár fából 02-1 MÉRET: 36x15cm
1 519 Ft Kosárba teszem -
Falevél óriástábla 2db kör betéttel lyukkal MÉRET: 24x38cm
1 160 Ft Kosárba teszem -
Ajtódísz betéttel MÉRET: 20×25 cm
1 250 Ft Kosárba teszem -
Felül mintás ovális MÉRET: 8×12 cm
225 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-fa dekorral MÉRET: 10 cm
399 Ft Kosárba teszem -
Hullámos 3-as tábla MÉRET: 19,5x19cm
954 Ft Kosárba teszem -
Téglalap MÉRET: 8×13 cm
223 Ft Kosárba teszem -
Ovális tábla MÉRET: 18×25 cm
955 Ft Kosárba teszem -
Epres feliratozható ajtódísz MÉRET: 18x27cm
1 464 Ft Kosárba teszem -
Cirádás ovális keret MÉRET: 12,5x20cm
836 Ft Kosárba teszem -
Papírtekercs talpon lapraszerelten MÉRET: 8×6,5cm
225 Ft Kosárba teszem -
Sima ajtódísz lyukkal MÉRET: 24,5×18 cm
625 Ft Kosárba teszem -
Natúr fa nagy Magyarország térkép MÉRET: 18,5×28,5cm
1 189 Ft Kosárba teszem -
Családi téglalap 3 lyukkal MÉRET: 25x12cm
601 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-mandalás 01 MÉRET: 10 cm
399 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-ovális MÉRET: 35x23cm
2 624 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-négyzet MÉRET: 35cm
3 541 Ft Kosárba teszem -
Családi téglalap 4 lyukkal MÉRET: 25x12cm
601 Ft Kosárba teszem -
Hullámos tábla 2 lyuk nélkül MÉRET: 9×12 cm
180 Ft Kosárba teszem -
Talpacska lyukkal MÉRET: 6,5x10cm
170 Ft Kosárba teszem -
Öröknaptár 03 MÉRET: 36x15cm
1 519 Ft Kosárba teszem -
Natúr fa koszorúalap MÉRET: 28cm
1 249 Ft Kosárba teszem -
Papírtekercs MÉRET: 11×9 cm
243 Ft Kosárba teszem -
Ajtódísz betéttel MÉRET: 30×23 cm
1 860 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-mandalás 03 MÉRET: 10 cm
399 Ft Kosárba teszem -
Körvirág ajtódísz-, koszorúalap MÉRET: 22cm
764 Ft Kosárba teszem -
Öröknaptár 04 MÉRET: 40x15cm
1 573 Ft Kosárba teszem -
Natúr fa éremtartó MÉRET: 46×17,5cm
4 139 Ft Kosárba teszem -
Könyv alakú képkeret hátlappal MÉRET: 17x28cm
1 429 Ft Kosárba teszem -
Négyzet lyukkal, 20db-os csomagár MÉRET: 4,5×4,5 cm
1 426 Ft Kosárba teszem -
Virágos ellipszis tábla lyuk nélkül MÉRET: 17×20 cm
585 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-mandalás 02 MÉRET: 10 cm
399 Ft Kosárba teszem -
Körvirág ajtódísz-, koszorúalap MÉRET: 28cm
1 169 Ft Kosárba teszem -
Négyzet 4db lyukkal MÉRET: 16,5×16,5 cm
549 Ft Kosárba teszem -
Virágos ellipszis tábla két lyukkal MÉRET: 17×20 cm
585 Ft Kosárba teszem -
Hullámos tábla 2 lyuk nélkül MÉRET: 5×7 cm
75 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-sarok elem MÉRET: 15 cm
795 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-madaras dekorral MÉRET: 20 cm
1 790 Ft Kosárba teszem -
Mandalás fali dekoráció lapraszerelten
22 890 Ft Kosárba teszem -
Sima 3-as tábla MÉRET: 18×22,5 cm
1 179 Ft Kosárba teszem -
Nyújtott ellipszis MÉRET: 17×4,5 cm
193 Ft Kosárba teszem -
Horgolható fa alap-virágos MÉRET: 18 cm
1 290 Ft Kosárba teszem -
Mandalás fali dísz összeszerelve
24 890 Ft Kosárba teszem -
Családi téglalap 5 lyukkal MÉRET: 25x12cm
601 Ft Kosárba teszem